Megkerült Áder János! És gyorsan meg is szegte az Alaptörvényt…

Lattmann Tamás honlapja

Pedig már úgy aggódtam, hogy valami baja történt, hogy eddig nem hallottunk felőle. De valószínűleg ennek kiegyensúlyozására sikerült igazgatás-történeti gyorsasággal aláírnia a puccstörvényt, nem meglepő módon.

És nem csak aláírta, hanem mondott is hozzá okos dolgokat, hogy ne érezzük úgy, hogy feleslegesen tartjuk. A Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán közzétett nyilatkozatban többek közt például az alábbit:

A járványt követően pedig az Országgyűlés dönt a rendkívüli intézkedések sorsáról.

Na most ezzel az a gond, hogy az Alaptörvény szerint a járványt követően a rendkívüli intézkedéseket tartalmazó rendeletek automatikusan hatályukat kéne hogy veszítsék (lásd: Atv. 53. cikk (4) bek.). Azzal, hogy a puccstörvény az Országgyűlésre telepíti azt a feladatot, hogy, és akkor idézem: “döntsön a rendkívüli intézkedések sorsáról”, az Áder János saját kijelentése szerint is ellentétes az Alaptörvénnyel. Legalább annyi gerinc lett volna benne, hogy elküldi előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz.

Elképesztő. Nincs rá jobb szó.

Ezúton szeretném felhívni a köztársasági elnök figyelmét az…

View original post 79 további szó

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: